Civil szervezetek
Vecsési Honismereti Kör
„A múltról a jövőért”
1969-ben alakult civil szervezet, melynek fő profilja a helytörténet és az ismeretterjesztés. 2020 őszétől új tagokkal folytatjuk az elődök munkáját. Úgy gondoljuk, hogy az értékteremtő közösség létrejöttéhez szükség van a múlt megismerésére. Célunk egy Helytörténeti Múzeum és Közösségi Ház létrehozása Vecsésen.
Az értékteremtő közösség megvalósításához szükség van a múlt megismerésére. Vecsés történetének rengeteg ága-boga van, megpróbálunk benne eligazodni, folytatni a régi kutatásokat, és teljesen újakat kezdeni. A történelem számunkra nem egy merev, életidegen tudomány, hanem a minden napjaink része. Hiszünk abban, hogy bár az idő halad, felejtünk, de az emberek által létre hozott értékek az örökkévalóságnak szólnak. Hiszünk abban, hogy a rengeteg tragédia is jóra fordítható abban az esetben, ha tanulunk belőle, és nem követjük el ugyanazokat a bűnöket.
Feladatunknak tartjuk a múlt minél pontosabb megismerését, a Vecsési Honismereti Kör hagyományainak ápolását. Ebben a hitben indulunk újjá szerveződve, de az elődöket nem elfelejtve. Nyomozunk, szervezünk, rendszerezünk, hiszen az emlékezés az élet, a felejtés, a halál.
Tagok 2024-ben: Jászberényi Mónika, Kaposi Gábor, Kaposi-Kovács Enikő, Kiss Gábor (elnök), Kissné Fehér Judit, Tóth Judit, Vadászi Mária, Várszegi György, Várszegi Krisztina
Vecsési Ipartestület
A Vecsési Ipartestület a város egyik legrégebbi civil szervezete, 1912-től folyamatosan működik, első elnöke Szitár János volt. A második világháború
után több névváltoztatáson ment keresztül, de mind jogutódja volt az előzőnek. 1981-ig KIOSZ Vecsési Csoportja, 1990-től KIOSZ Alapszervezet
Vecsés, 1990. decembertől ismét Vecsési Ipartestület néven működik. Alapszabályban is megfogalmazott célja, feladata az érdekképviselet,
érdekérvényesítés az iparosok (vállalkozások) egymás közti és a hatóságokkal való kapcsolatában. A több mint százéves szervezet komoly kapcsolati tőkével rendelkezik, lehetősége van legmagasabb szinten is eljárni tagjai érdekében. Az ipartestületi tagság 1990-től nem kötelező.
A Vecsési Ipartestületről és aktuális képzéseiről a www.tisztesipar.hu oldalon találnak bővebb tájékoztatást.
Megváltozott az OKJ-s rendszer
Mint ismeretes, 2013. szeptember 1-jétől megváltozott az OKJ-s rendszer, ami a képzések óraszámának, így a költségének az emelkedését is maga után vonja. A Vecsési Ipartestület márciusban több tanfolyamot indít még a régi feltételekkel, tavalyi árakon, de az új törvényeknek megfelelő bizonyítvánnyal! Képzéseink, amire várjuk jelentkezését:
– Targoncavezetői tanfolyam. Mindhárom gépcsoportra OKj-s végzettséget + jogosítványt kínálunk.
Jelentkezéshez feltétel: 8. évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
Egészségügyi alkalmasság
– Bolti eladó és kereskedő- boltvezetői tanfolyam
Jelentkezéshez feltétel: 8. évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség
Egészségügyi alkalmasság
– Angol nyelvtanfolyam. Alap-és középfokú intenzív vagy szuperintenzív tanfolyamok + nyelvvizsga
Kamatmentes részletfizetési lehetőség!
Érdeklődni a Vecsési Ipartestületben, Telepi út 43 sz. alatt. Ügyfélfogadási idő: h-p.: 9-16 Tel/fax: 06/29/350-163, email: vecses@tisztesipar.hu
Vecsés Települési Polgárőr Egyesület
A Vecsés Települési Polgárőr Egyesület (VTPE) 2001-ben alakult. A kezdeti “szürke” évek után 2007-től kezdődően mind a személyi állomány, mind a technikai eszközök tekintetében egy nagyon jelentős minőségi fejlődésen ment keresztül, melynek eredményeként 2009-ben és 2023-ban az Év polgárőr egyesülete lett, 2010-ben pedig Pest Megye Közbiztonsági Díja elismerésben részesültünk, valamint országos szinten folyamatosan a legkiválóbb szakmai teljesítményt nyújtó polgárőr egyesületek közé tartozunk.
A tagtoborzás folyamatos. Jelenlegi tagjaink közül többen részesültek különböző elismerésekben (OPSZ Szolgálati Érdemkereszt, BPSZ Szolgálati Érdemérem arany, ezüst, bronz fokozata, Év polgárőr pedagógusa, országos és budapesti rendőrfőkapitányi dicséret, jutalom, stb.), illetve rendszeresen vesznek részt az országos és megyei szintű oktatási, tudományos és szervezetfejlesztési feladatokban.
Felszerelt irodahelységgel, egységes formaruhával, gépjármű-felderítő rendszerrel, három darab szolgálati gépjárművel, URH rádiókkal, bűnmegelőzési eszközökkel (részegszemüveg, stb.) rendelkezünk.
A VTPE fennállása óta kiemelt jelentőséget tulajdonít a különböző bűn- és balesetmegelőzési programok működtetésének, mely évről évre jelentős fejlődésen megy keresztül. 2012. évben szervezett prevenciós programsorozatunk (mely 205 szolgálati órát vett igénybe) országos hírnévre tett szert, melynek köszönhetően az ország minden részéből kaptunk felkéréseket annak „exportálására”. Bűnmegelőzési tevékenységünk fő irányai közé tartozik a tematikus előadások szervezése, a sport- és szabadidős rendezvényeken történő programszervezés, valamint a településrészek sajátos problémáinak kezelése (helyi probléma – helyi megoldás).
A helyi és regionális médiumokkal a kapcsolat kiváló, a híradások és az „üzenetek” továbbítása rendszeres. Ki kell emelni a Williams Televízió Vecsési Magazin című műsorát és a Vecsési Tájékoztató című újságot, melyek igen komoly megjelenési felületet biztosítanak mind egyesületünknek, mind a prevenciós híreknek.
Komoly segítséget jelent Facebook oldalunk, melyen folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot az aktuális rendészeti jellegű eseményekről.
Egyesületünk a rendészeti jellegű megközelítés helyett évek óta lakosságközpontú szemlélettel látja el feladatait, polgárőreink kiválasztása, képzése és irányítása is ennek megfelelően történik, így valamennyi aktív társunk alapvető feladatának tartja, hogy a lakosság biztonságérzetét ne csak a közterületi szolgálatokkal, hanem a rendelkezésre állással, tanácsokkal, kezdeményező szereppel is javítsa.
Alapszabályban rögzített céljaink:
A bűncselekmények megelőzése, a bűn- és balesetmegelőzés, a közrend, közbiztonság védelme, a gyermek- és ifjúságvédelem érdekében önállóan vagy együttműködő szervezetekkel közösen végzett önkéntes tevékenység.
A bűnalkalmak csökkentése, a felderítési mutatók javítása, a körözött személyek, járművek felkutatása.
A lakosság és az önkormányzatok, hivatásos bűnüldöző és katasztrófavédelmi szervek közötti együttműködés és bizalom erősítése.
A közösségi bűnmegelőzési szemlélet erősítése.
Az elmúlt évek tapasztalatai bebizonyították, hogy céljaink, elképzeléseink megegyeznek Vecsés és lakosainak céljaival, elképzeléseivel.
Birta Norbert
alelnök
VTPE
Kispatak Természetvédő Egyesületet.
Az egyesület 2005 elején alakult azzal a céllal, hogy megtisztítsa és karbantartsa a Kispatak és a Dobó Katica lakópark területén átfolyó patak (Gyáli-csatorna) környékét és medrét. Az alapító tagok lelkesedése és ötletei nyomán 2010-ben támogatások segítségével sikerült megvalósítani a hat állomásos Kispatak Tanösvényt, amely érdekes és hasznos információkkal látja el az ott lakókat és a sétálókat a patak és partja élővilágáról, növényzetéről. A környezetvédelem mellett a madarak védelme is rendkívül fontos, így a Kispatak tanösvény 2019-ben önkormányzat támogatásával madárbarát tanösvényé alakult. Kihelyezésre került 22 madárodú és 3 nagy madáretető, továbbá a ház és a kert környezetének leggyakoribb madárfajait bemutató színes információs táblák. Később még denevér odúkkal, további madárodúkkal és gólyafészek tartó oszloppal is bővült a patakpart. Az odúk és az etetők ellenőrzése, tisztítása és karbantartása folyamatos feladataink közé tartozik, az etetőket télen szükség szerint töltjük fel eleséggel.
Egyesületünk elindított a rendszeres faültetést a patak partján, az óvodásokkal és a ballagó iskolás csoportokkal együtt, a ballagási emlék így maradandó és környezetbarát. Évek során több céges csapatépítést is levezettünk, leggyakrabban a Tanösvény karbantartással vagy szemétszedéssel kapcsolatos tevékenységet folytatva.
2015-ben egyesületünk tevékenysége kibővült az illegális szemétlerakás felszámolására a közterület-felügyelettel közösen, ekkor alakult ki a Hulladékkommandó. Rendszeresen szerveztünk eseményeket a szemetelők felderítésére, kamerákat helyeztünk ki a területek megfigyelésére. Rendszeresen részt veszünk az országos TeSzedd! eseményeken és koordinálunk az iskolás és óvodás csoportokat is, valamint hirdetjük saját szemétszedési akciókat városunk kül- és belterületén egyaránt.
Pályázatokkal ösztönözzük a gyermekeket környezetünk megóvására. Jelen vagyunk a városi rendezvényeken (Káposztafeszt, Bálint Ágnes Mesefesztivál, Ökonap), ahol népszerűsítjük a környezetvédelemhez kapcsolódó ismereteket, többek között a szelektív hulladékgyűjtést, újrahasznosítás és újra felhasználás lehetőségeit, vagy a komposztálást, illetve felhívjuk a figyelmet a káros tevékenységekre, mint az avarégetés és szemetelés.
Fő célunk az illegális szemetelés felszámolása, valamint a környezetvédelem és természetvédelem népszerűsítése a gyermekek és felnőttek körében egyaránt. Szeretnénk, ha egyre többen csatlakoznának egyesületünkhöz, hogy még sikeresebben folytathassuk tevékenységünket a város szolgálatában.
Felhívjuk a szülők és diákok figyelmét, hogy a középiskolások nálunk is teljesíthetik a kötelező 50 óra közösségi szolgálatot. Várjuk új, lelkes fiatalok jelentkezését, akiknek fontos a jövőjük és környezetük.
Csatlakozz hozzánk és tegyünk együtt egy tisztább és zöldebb jövőért!
Kövess minket FB-on: https://www.facebook.com/hulladekkommandovecses
Támogasd a munkánkat adó 1%-al: 18710481-1-13
Ezen a címen léphetsz velünk kapcsolatba: kispatak.vecses@gmail.com
Explorer Vasutas Világjáró Klub
Az Explorer Vasutas Világjáró Klub több 20 éves hagyományokat ápoló országos egyesület, amely a tagok (pl. vasútbarátok és családtagjaik) szabadidős tevékenységének koordinálására, valamint utazási és túra információk nyújtására specializálódott. 1998 óta cégbírósági bejegyzéssel végzi tevékenységét. Központja Vecsésen működik.
Szervezetünk alapítóit az utazás, vonatozás szeretete, más országok és kultúrák megismerésének vágya kötötte össze. Egyesületünk tevékenységében a turizmus és az ismeretterjesztés a meghatározó. A gyermekektől a nyugdíjasokig minden korosztálynak segítséget nyújtunk a szabadidő hasznos és tartalmas eltöltéséhez. Programjaink változatosak, az egynapos ingyenes családi kirándulásokon túl, népszerű útvonalakon európai vonatos túrákon veszünk részt, s egzotikus tengerpartokon kapcsolódunk ki.. Többhetes, önköltséges expedícióinkon túl élménybeszámolóval egybekötött vetítéseket is tartunk, előadókat hívunk meg közérdeklődésre számot tartó témákban. Tagjainknak saját túráik megszervezéséhez segítünk a vízum beszerzésében (világszerte), jegyvásárlásban (jellemzően EU, USA, Japán).
A túrákon való részvétel feltétele a tagság (a tagdíj 1200 Ft/év!). Megalakulásunk óta mintegy 10.000 fő választotta egyesületünket szabadidejének hasznos eltöltésére. Az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen, és mintegy 160 városban játunk. Mivel az utazási- és viselkedés kultúrát, az emberi és természeti alkotások megbecsülését már gyermekkorban meg kell alapozni, ezért az utóbbi években tevékenységünket kibővítettük az iskolás korosztály számára szervezett programokkal is. A szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeknek és felnőtteknek, valamint nagycsaládosoknak kedvezményeket, esetenként ingyenes részvételt biztosítunk.
Mediumaink: a www.evvk.hu –n szervezeti és túrákkal kapcsolatos híreket, a www.vasutasok.hu –n vasutas létezéssel kapcsolatos híreket lehet olvasni. Közösségi médián: a https://facebook.hu/evvk.magyarorszag néven elérhetők vagyunk, továbbá népszerűek az EVVK vonatjegy, EVVK fanclub, EVVK rendezvény, EVVK olaszfanklub, ahol az érdeklődők társaloghatnak megjelölt témákban.