Dr. Hrutkáné Molnár Monika eddigi tankerületi vezetőt a november 2-án nyilvánosságra került döntés alapján leváltották a Monori
Tankerületi Központ éléről.
Dr. Hrutkáné Molnár Monikára sokan emlékezhetnek korábbi, Vecsésen töltött éveiből, amikor a Petőfi Sándor Általános Iskola és
Gimnázium biológia szakos tanáraként dolgozott. Később a monori József Attila Gimnázium igazgatóhelyetteseként formálta a fiatal
generációkat.
2012. évben lett a Vecsési Tankerület igazgatója, 2016. évtől négy járási tankerület összevonását követően őt nevezték ki a Monori
Tankerületi Központ igazgatójának, amely központ azóta 29 település 47 intézményének fenntartói feladatait látja el jogszabályi
keretek adta lehetőségeken belül magas színvonalon. Szívügyének tekintette, hogy minél több fejlesztés, infrastrukturális
beruházás valósuljon meg a tankerülethez tartozó iskolákban.
Vecsés Város Önkormányzata nevében köszönetünket fejezzük ki az Igazgató Asszony eddigi munkájáért, a hosszú évek sikeres
együttműködéséért, a lelkiismeretes hozzáállásáért!
A Monori Tankerületi Központ kinevezett új vezetője Mészáros Csaba Tibor lett. Munkájához sok sikert kívánunk!
