2024. szeptember 21-22-én, immáron huszonkettedik alkalommal rendezzük meg a Vecsési Káposztafesztet. Az egyedülálló gasztronómiai fogások mellett, látványos felvonulással, hangulatos versenyekkel, hagyományőrző kulturális programokkal és népszerű zenei előadókkal várjuk a hozzánk érkezőket.

A „Minőség és tradíció” jegyében a rendezvény középpontjában a híres vecsési savanyúságok és a káposzta, valamint az abból készült ételek állnak. A főzőversenyen résztvevő csapatok mindkét napon összemérhetik tudásukat. A zsűri elnöke szombaton Bede Róbert, vasárnap Szőke András lesz.

Megméretik magukat a vecsési savanyítók is, akik szombaton négy kategóriában indíthatják versenybe termékeiket. A szakértő zsűri mellett a közönség is szavazhat a legízletesebbekre. Nyilvános, ingyenes kóstolás a fesztivál közelében található Grassalkovich Antal Általános Iskolában lesz szeptember 21-én 14:00-től 17:00-óráig.

Szeretné személyesen is megtekinteni, hogyan készül a HÍR-védjeggyel ellátott vecsési savanyúság? A rendezvény ideje alatt mindenkit szeretettel vár a Nagymarosi család működő kisüzeme, amely konkrét turnus időpontokban látogatható. (Ennek részletei a Káposztafeszt programfüzetében és honlapján olvashatók.)

A Káposztafeszt helyszínén, az Epresben idén is lesz fejeskáposzta gyalulás Petz Mártonnal, töltött almapaprika készítés a Kulturverein sátrában, legszebb sátor verseny, kétkarú óriás káposztás mérleg, káposztapakoló verseny, Dirndl- és nemzetiségi ruha verseny, valamint kihirdetik az ország legnagyobb káposztája verseny győztesét is. Vetélkedőkről, gyermekeknek szóló kézműves foglalkozásokról, hennafestésről, régi vecsési történetek felidézéséről a Vecsési Honismereti Kör gondoskodik. A Palántakuckóban lesz öko-játszóház, gyermek-foglalkoztató, kékfestő mesterség-műhelyfoglalkozás, és képviselteti magát a rendezvényen a Kispatak Természetvédő Egyesület is.

A településünkön élő német nemzetiség hagyományainak bemutatása a Vecsési Káposztafeszt egyik fontos küldetése. A Rosmarein tánccsoport ifjú tagjai a sváb települések jellegzetes táncait hozzák el nekünk. A színpadi bemutató után a közönség velük együtt táncolhatja el a „vecsési táncokat” a Bau-Styl Nagyszínpad előtti területen.

Vasárnap délelőtt szentmise és terményáldás lesz a Szent Kereszt templomban, majd megkezdődik az egyesületek, intézmények, zenekarok, csoportok látványos, díszes felvonulása, amelyen részt vesz a város apraja-nagyja.

A Jókai Mór utca 6. szám alatt található Tájház is kinyitja kapuit a látogatók előtt. Itt megtekinthető a vecsési gazda családok tárgyi emlékeit őrző gyűjtemény a múlt századból, valamint lehetőség lesz állatsimogatásra és etetésre is lámával, alpakával, törpe marhával, mini pónival, racka juhhal az udvari karámokban. Szintén a Tájházban gyermekelőadások is várják az érdeklődőket.

2024-ben új helyszínnel gazdagodik a Káposztafeszt. Szeretettel várja a látogatókat a Dobrovitz Lovasfarm, ahol a család minden tagja számára kínálnak programokat.

A „Hagyomány, gasztronómia, kultúra” jelszó égisze alatt számos helyi és vendég művészeti csoport lép majd fel a Káposztafeszt Heimatmelodie Színpadán. Úgy, mint a: Labdarózsa Népdalkör, Balla Péter Népdalkör, VHZ és a Zeneiskola Ifjúsági Zenekara, Jazz Bond zenekar, Musikverein Wetschesch, Kleinturwaller Musikanten, Blechkraft, a Jánossomorjai Fúvós Egyesület zenekara, Sankt Johanner Blech, Vasstaps Kapelle és a Brass Time.

Számos közismert előadó is koncertet ad a XXII. Vecsési Káposztafeszten. A Bau-Styl Nagyszínpadán a méltán elismert helyi- és más településekről érkező kulturális csoportok mellett, fellép majd többek között a: Kiskalász Zenekar, Paksi Zita, Kelemen Kabátban, ByeAlex és a Slepp, Dj Wicksilver, Bárány Attila, DJ Dominique, Gryllus Vilmos, Mehringer és Fenyő Miklós is.

Ebben az évben – rendhagyó módon – egy plusz eseménnyel gazdagodik a Vecsési Káposztafeszt. Szeptember 21-én városunk lesz a házigazdája a IV. Nemzetiségi Gasztrofesztiválnak, amelyen Magyarország 13 nemzetiségének főzőcsapatai, autentikusan berendezett standoknál, látványkonyhaként mutatják be hagyományos konyhaművészetüket. A gasztrofesztivál helyszíne a Fő út – Ecseri utca sarkán lévő üres telek lesz. A program Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.

A XXII. Vecsési Káposztafeszten történelmi utazásra visz majd a Retro busz, amelyre az Iskola utca-Fő út sarkán lehet felszállni szombaton és vasárnap óránként 13.00 – 17.00 óra között. Lovaskocsikázás is lesz a temető melletti parkolóból indulva.

A Káposztafeszt ideje alatt, a gépjárművel érkező vendégek a rendezvénytől 5 perc sétára, ingyenesen parkolhatnak a Tó utca-Lanyi utca-Mátyás utca-Város utca által határolt területen. A megközelítést a környéken táblák segítik. A biztonság érdekében a rendezvény ideje alatt sebesség és forgalomkorlátozás lesz érvényben, A rendezvény ideje alatt a Vecsési Helyijárat díjmentesen közlekedik, melynek menetrendje megtalálható a fesztivál honlapján. A kerékpárral érkező vendégek számára a Fő út 68. szám alatt ingyenes kerékpártároló található. A környező utcákban parkolásra nincs lehetőség.

A rendezvénnyel kapcsolatban minden tudnivaló megtalálható a www.vecsesikaposztafeszt.hu és a facebook.com/Vecsési Káposztafeszt oldalakon.