Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi járatokon Betűméret kicsinyítés Normál betűméret Betűméret nagyítás Oldal nyomtatása

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi járatokon
Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közlekedésben - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Schanda Tamás elmondta: az operatív törzs támogatta az ITM javaslatát, hogy az egészségügyi dolgozók - a járványhelyzetben mutatott példás helytállásuk elismeréseként - díjmentesen utazhassanak a helyközi közösségi közlekedésben, a MÁV-Start, a MÁV-HÉV, a GYSEV, a Volánbusz és más helyközi autóbuszos szolgáltatók járatain a veszélyhelyzet megszűnéséig.
    

Szólt arról is, hogy látványosan csökkent a forgalom a közösségi közlekedésben, ez azt mutatja, az emberek komolyan veszik és betartják a népegészségügyi javaslatokat. Elmondta: a kijárási korlátozással összhangban módosulnak a helyközi közlekedés menetrendjei. Valamennyi helyközi közszolgáltató március 30-ától április 10-éig a tanszüneti napokra érvényes menetrendre áll át, szombaton és vasárnap a szokásos hétvégi közlekedési rend lesz életben.

 

A Volánbusz agglomerációs járatai április elsejétől a szombati mentrend szerint közlekednek.

 

Összehangolják a MÁV és a Volán járatait, és leállítják azokat a kizárólag távolsági utazási igényeket kielégítő országos buszjáratokat, amelyek megfelelően helyettesíthetők vasúttal. A MÁV-Start pótlás nélkül lemondja a nemzetközi vonatokat, amelyek a határzár miatt egyébként is csak az országon belül közlekednének.
    

A közlekedési szolgáltatók a veszélyhelyzet megszűnését követő 15. napig elfogadják a közszolgáltatási utazási igazolványokat, a fogyatékossággal élők esetében pedig eltekintenek a lejáró utazási dokumentumok meghosszabbításától.

 

Az államtitkár azt kérte, lehetőség szerint az utasok mobilapplikáción vásárolják meg jegyüket. Megjegyezte: a Volánbusznál is megszüntetik a vezetőnél történő jegyvásárlás lehetőségét, ehhez ki is alakítottak egy mobilapplikációt. Ennek akadálymentes változatán még dolgoznak, így a vakok és gyengénlátók addig díjmentesen utazhatnak a Volánbusz járatain.
    

Elmondta azt is, engedélyezték, hogy a Volánbusz a márciusi bérleteket április 15-éig elfogadja, addigra ugyanis várhatóan elkészül a mobilbérlet.
    

Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi közlekedésben is lehetőség szerint meg kell tartani a 1,5 méteres távolságot, és ha nem halasztható az utazás, ajánlott a járművek használata után kezet mosni, fertőtleníteni.