Április 30-án megszűnik a távirat Betűméret kicsinyítés Normál betűméret Betűméret nagyítás Oldal nyomtatása

Április 30-án megszűnik a távirat
A Magyar Posta Zrt. április 30-án, 174 év után kivezeti portfóliójából a belföldi távirat és a Posta-Világfax szolgáltatást. A társaság az MTI-vel azt közölte, hogy a távirat iránti igény az elmúlt évtizedben jelentősen csökkent.

Míg 30 évvel ezelőtt évente mintegy 8 millió táviratot küldtek egymásnak üzleti ügyfelek és magánszemélyek, az utóbbi években már csak az évi tízezres nagyságrend volt jellemző. 2020-ban 23 ezer volt a feladott táviratok száma - írták.
    

A közlemény szerint az országban az első táviratot 174 éve, 1847-ben Bécs és Pozsony között továbbították. Eleinte csak hivatalos táviratokat adtak fel, majd hamarosan megnyitották a lehetőséget a magánforgalom előtt is. A táviratnak a maga korában óriási jelentősége volt az információtovábbításban, ez előbb a telefon széleskörű elterjedésével, majd az internet fejlődésével párhuzamosan drasztikusan csökkent.
    

A levéltávirat mellett népszerű volt az úgynevezett dísztávirat is: a feladó ebben a rövid szöveges üzenet mellett képet, rajzot vagy fényképet is küldhetett. Hozzátették, hogy a távirat kivezetése nem példa nélküli, számos európai országban - például Ausztriában, Csehországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Szlovéniában - is megszűnt a szolgáltatás.
    

A távirat szolgáltatás kivezetése a Magyar Posta modernizálási programjához illeszkedik, hiszen a vállalat vezetésének célja az ügyféligényeket lefedő termék- és szolgáltatáskínálat kialakítása, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat - olvasható a közleményben.